Szülinap

Lilcsike hamarosan 5 éves lesz.....hogy megy az idő! Sokat beszélgetünk a születéséről,mindent megkérdez,érdekli az egész mert ő persze nem tudja elképzelni hogy elötte is volt élet :) Én persze mesélek neki . Mennyi mindent elraktározott az agyam ami most,így jön elő ...
Szombat volt,péntek este mentünk be a korházba vagyis késődélután fél 6 körül.Nagyon szarul voltam,folyamatosan hánytam,és fályt görcsölt mindenem,bementünk,bentfogtak hogy most már lesz valami,merthogy 29.-re vártuk de megegyeztünk a dokival még augusztus körül,hogy kb 1 héttel idősebb a baba.Persze hogy idősebb volt,február 2.-án készült.....emlékszem rá,vagyis tudtuk mindketten.Éééééés hajnali 1 óra 20 perckor jött el az idő,miszerint a kisasszony eldöntötte hogy elég volt már odabent.Most így utólag visszagondolva tudtam hogy nem lesz kis menet,de rémálmaimban sem gondoltam hogy kőkemény 16 óra lesz.Reggel 9 kor néztünk 1 szívhangot,és fájásokat mértünk,mindenki nagyon boldog volt és nagyon bíztunk benne hogy már csak kicsit kell rá várnunk,kint lesz mindjárt.De.Már akkor is furcsáltam hogy kicsit sem tágultam,pedig iszonyatos fályásaim voltak.Délben gyors konzultáció után bementünk a szülőszobába ,vagyis a vajudóba mert éppen volt bent 1 pár.Apa szorgalmasan masszírozgatott,nyomkodott pontosan úgy ahogy kértem.Kegyetlenűl szenvedtem már több mint 10 órája.Kedves szüleim folyamatosan érdeklődtek telefonon,mert hát ugye egyke révén első unokájukat várták,ezen mindenki meg volt hatódva,én meg majdnem agyvérzést kaptam az idegtől...:)Délután 3 kor a másik pár kisbabáját műtétileg világrasegítették,mert máshogy nem ment.Én akkor mindenem odaadtam volna azért hogy az ő helyükbe lehessek.Egyrészt azért mert már a fájdalomtól elcsigázva már sírni sem volt erőm,másrészt mert ők már szülők voltak,ott volt,símogatták ölelték.
Ekkor megbeszéltük a dokival hogy most már mi is siessünk,másrészt pedig a csodálatos szülésznőnk,aki teljes mellszélességgel mellettünk ált,és úgy izgult értem mintha az ő gyereke lennénk,szóval ő mondta hogy 6 kor lejár a műszak,és ő akarja világra segíteni a kislányom.
Burokrepesztés,glükoz infúzió.Fél ujnyit sem tágultam.Az okszitocint nem merték bekötni pont ez miatt.Délután 5 kor kezdődtek a tolófájások,azt hittem beledöglök semmi 0 de azt mondtam szét fogok repedni.17 óra 20 perckor lilke szívhangja lelassúlt,alig hallhatóra gyengült.Na ekkor kezdtek el pörögni az események.Telefon,műtő,altató orvos,műtósnő.Epidurális érzéstelenítés.Azt mondták szóljak 2 fályás között....de nekem folyamatosan fályt.17, 25 kor az arcomelőtti zöld függöny mögül iszonyatos ordítás hallatszott. MEGÉRKEZETT!!!Megmutatták gyönyörű volt...Majd némi szörnyülködés a doki szájából... kérdem mi van? A  válasz:inkább megmutatom....Mire én,az isten szerelmére mondja már! Méhfalamon,a magzati oldal felől 1 lúdtojás nagyságu és rengeteg apró miómának tűnő daganat....A nagyot kiveszem mondja a doki ,megnézem? kérdi tőlem.1 másodpercre megmutatja,de nekem fogom fel,nem is baj.....És a baba?
Nem hallja? Vele minden rendben,sír,ez a normális....Az én lányom mint a fábaszorult féreg úgy ordított,erre gondolt a doki.49 cm-el és 3000 grammal megérkezett....már az apukájánal van.
Majdnem 5 éve volt,de minden másodperc az agyamba vésődött.